Üdv minden aktív és már nyugalmazott totális harcosnak!
Ez az oldal azon célból keletkezett, hogy egyrészt egy általános képet fessen a sorozat tagjairól az érdeklődők számára, másrészt teret adjon a Magyar TotalWar Közösségnek ügyes-bajos dolgaihoz. Hogy többek közt ez utóbbi mit ölelhet fel, arról majd később.
Most, ha lehet, nem kezdenék el hablatyolni a sorozat a gyönyörűségeiről, a stratégiai videojátékok megreformálásáról meg az életem rejtelmeiről. Ehelyett pár szóban leírom, mit is tervezek erre az istencsapására.
Már az elején szeretném hangsúlyozni, hogy az oldal NEM neked készült. :D Ez persze csak vicc, kívánom, hogy lelje mindenki akkora örömét benne, amekkora csak tőle telik. Amennyi igazság ebben az állításban van, az az, hogy szeretném ezzel a kis játékosságal a kellemest a hasznossal egy cipőben járatni, kevésbé misztikusan (értsd: degeneráltan) megfogalmazva: tanulni akarok belőle, vele.
Ennélfogva próbálok majd minél több érdekességet (cikkek, tippvariációk, egyéb csudák) házhoz szállítani, de ezeket nem hazai leletek lekoppintásával szeretném megszerezni, sokkal inkább mérvadó külhoni anyagok fordításával, böngészésével. Jó, oké, tudom ez hasonlóképp kimeríti a koppintás irodalmi fogalmát, de ez a módszer legalább szellemi sorvadásomnak is gátat szab valamilyen szinten...
Kreáltam egy sablon fórumot eszmét cserélni, ez a Haditanács menüpont segítségével aktivizálható, na meg egy kis procedúrával (regisztráció). Emellett vannak szebbnél szebb képek is az oldalon, ezek közül lehet mazsolázni, annál is inkább, mert egynémelyiket ellátam egy-egy már szinte emberfelettien szellemes képalával… Na jó, az igazat megvallva eme rovatot nem nagy vérveszteség kihagyogatni, a képek totálvór körökben úgyis közismertek. A Postagalamb révén pedig lehet nekem elektronikus levelet küldeni, hisz' ezek a rafinált jószágok már erre is alkalmasak.
Najóvan, a többit majd később, addig is kellemes időtöltést meg sok locsolót... ;)
|